2010. június 25., péntek

Kötöttem egy könyvet

Az első jegyzetfüzetem borítója stílusosan a varráshoz kapcsolódik. Ez lesz a jegyzetfüzetem, amiben az ötleteimet fogom lejegyezni, illetve azokat a fontos tudnivalókat, amit majd megtanítanak nekem a varrótanfolyamon (ha egyszer lesz végre ilyen is).
Szóval, hetek óta bújom a szükséges szakirodalmat, fotók, leírások tömegét tanulmányoztam át a témával kapcsolatban. A héten pedig úgy döntöttem hogy beszerzem az első könyvem elkészítéséhez szükséges legfontosabb alapanyagokat: papír (méretre vágva, 100 gr offszet és 3 mm vastag karton), mintás papír a borítónak (ebből többfélét is vettem), zsineg, ragasztó, görbe tű (állítólag labdát szoktak vele varrni és most jöttem rá, hogy igen hasznos kis eszköz, amit másra is fogok tudni használni.
És akkor dokumentálok néhány fázisfotót és a készterméket, ami nem lett egy első osztályú csúcstermék, de mindenképpen egyedi :)

A végeredmény:


Egy nagy göböt sikerült varázsolnom balról a második kötésre, ez azért lett, mert elfogyott a cérnám, és pont rossz helyen sikerült újat csomóznom. Vissza is kellett egyszer bontanom mert nem lett túl feszes.
A következőt valamilyen vékony horgolófonallal fogom készíteni.

A könyv típusáról csak annyit mondanék még el, hogy ez a legrégebbi kötéstípus. Jóval Krisztus előtti időkből bukkantak rá olyan könyvekre, amelyben a lapok hasonló kötéssel, de fatáblához voltak rögzítve, van ahol kopt könyvként is említik. Nagyon jó volt készíteni és azt hittem hogy többet fogok vele szöszmötölni és visszabontani, vagy esetleg meg sem értem a kötés leírását.

2010. június 23., szerda

Mozgalom az árvízkárosultakért

Ma csatlakoztam a "Mondjunk le az aug. 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!!!" nevű mozgalomhoz a facebook-on. Eddig is nagy pénzkidobásnak tartottam, a mostani helyzetben pedig még jobban...
Aki hasonlóan vélekedik, csatlakozzon, hátha történik valami... már több mint 60 ezer tagja van a csoportnak!

2010. június 20., vasárnap

Múzeumok éjszakája

Tegnap mi is elmentünk a Múzeumok éjszakájára. Évek óta nyúzom Zs-t, hogy menjünk el a reptérre repülőt bámulni, most megtettük. A Ferihegyi Repülőgép Emlékparkba mentünk először, ahol lehetőségünk volt egy autóbuszos reptérnézelődésen részt venni. Én még soha nem repültem ezért nagyon nagy élmény volt az, hogy a buszról leszállítva egyenként átvizsgáltak minket, fémdetektor, stb... A kosárba tett dolgainkat nézhettük egy monitoron keresztül is. Érdekes volt látni a hatalmas repülőket testközelből, ahogy jónéhány ember sürgölődik körülöttük. Mi nagyon szerencsés időszakot fogtunk ki, mert szinte mindent láttunk: ahogy elhúzták a repülőket a kifutó felé, fel- és leszálló repülőket, a hangárt, a radarokat, a hatalmas és irtó modern tűzoltó autókat, "follow me" autókat, a leszállást segítő fényeket. Szóval szuperjó volt, csak sajnos a buszról nem lehetett leszállni biztonsági okokból.
A reptér után az ELTE Egyetemi Könyvtárába mentünk, ahol megnézhettük, hogyan restaurálnak egy több száz éves kódexet: hogyan áztatják és mossák át a könyvlapokat, hogyan pótolják a leszakad, megsemmisült papír-részeket (kiöntik újból), foghattam japán papírt, láttam a könyvfűzést, a könyvtábla készítést, az oromszegő készítését.
Ezután el akartunk még menni a Budai várba, megnézni a labirintust, azonban annyi, de annyi ember volt ott, hogy inkább visszafordultunk és hazajöttünk. Úgy voltunk vele, hogy majd máskor megnézzük.
Ami biztos, hogy ha legközelebb is múzeum túrára akarunk menni, akkor előre meg kell váltani a jegyet (szerencsére ezt most is megvettem előre), és gondosan meg kell tervezni mindent, különben a nagy tömeg és az órákig tartó sorban állás miatt lekéshetjük a jó kis programokat.
Egyébként szerintem 3-nál több helyszínre egy éjszaka alatt képtelenség eljutni, vagy csak nagyon felületesen, mindenhová rohangálva... annak pedig nem sok értelme van.

Eszközbeszerzés


Pár napja vettem ezt a szuperjó magamáltal összeállított Olfa készletet. Nem hittem hogy ezek tényleg ilyen jók, de meggyőzött. Itthon próbálgattam anyaggal, papírral is a vágólapot, és valóban begyógyul. Az ára nem egy családbarát, de úgy vagyok vele, hogy addig ruházok bele ilyenbe amíg csak tudok, 2 gyerek után már biztosan meg fogom gondolni mire költöm a pénzemet. Állítólag ez a vágólap örök élet, a pengék pedig viszonylag olcsón cserélhetőek. Igazából nem csak varráshoz és szabásminta vágásához szeretném használni, mert most új mániám lett a könyvkötészet megtanulása. Mindig is papírimádó voltam, a mai napig sokkal több fölösleges papírom, füzetem (és tollam is) van, és általában mindig olyan füzetet keresek, amit nem lehet kapni. Így vagyok a B/5 mérettel is. Tudtátok hogy milyen ritkaság? És ha van is, akkor is otromba spirállal vagy ízléstelen mintákkal. Szóval ezt a vágólapot erre is szeretném használni. Azt viszont egy kicsit sajnálom hogy egy ilyen értékű cucc vásárlásánál az eladók sem tudnak segíteni sokat (de lehet hogy csak rossz helyen jártam), mivel utólag találtam meg a katalógust, amiben papír vágásra a fehér csíkozásút ajánlják, az vastagabb, az üzletben pedig bármit kérdeztem, nem kaptam túlzottan értékelhető válaszokat. Végülis nekem sárga mintázatú van, de majd vigyázok rá és odafigyelek az állapotára.

2010. június 18., péntek

Elmélet gyakorlat helyett :)


Pár napja jelentkeztem egy kezdő varrótanfolyamra, de tegnap lemondták (illetve elhalasztották), ezért sajnos most nagyon úgy néz ki hogy marad megint az önálló tanulás. Egyenlőre annyit tudok róla mondani hogy nagyon szép, igényes kivitel, műnyomó papíron, színes rajzokkal és az első pár oldalt elolvasva azt mondhatom, hogy tényleg érthetően magyaráz.
Persze sok-sok gyakorlás a titka mindennek, de az az igazság hogy mostanában soha semmire nem volt időm és állandóan fáradt voltam, semmi máshoz nem volt kedvem, csak aludni munka után, munka kezdésig (és nagyon sokszor ezt meg is tettem).
Remélem azért hamarosan tudok menni a tanfolyásra, mert én annyira kockafejű vagyok hogy oktatás nélkül képtelen vagyok bármit is megtanulni, azt hiszem.